A Debreceni Virágkarnevál egy virágkötő szemével
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Debreceni Virágkarnevál hazánk legnagyobb virágos eseménye. A több ezer látogatót vonzó karnevált minden évben augusztus 20-án tartják meg Debrecen belvárosában. 2019 nyarán én is ellátogattam ide, hiszen virágkötőként számomra ez különösen érdekes programnak bizonyult.
Az eseményről készült vlog videómat itt tudod megnézni! 🙂
Gyerekkoromban egyszer a szüleimmel voltam egy hasonlóan forró nyári napon a karneválon, amiről mára csak homályos emlékeim maradtak. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy most felkerekedünk, átszeljük az egész országot és a kiskutyánkkal együtt megnézzük a csodaszép virágokból készült felvonulást.
A Debrecen fő utcáin végighaladó menetben megtalálhatók voltak a különféle népi és modern táncstílusokat képviselő együttesek, mazsorettcsoportok és a világ minden tájáról érkező előadók. A város több pontján lelátókat helyeztek el, ahol bérelt, árnyékos helyen lehetett nyomon követni az előadást. Az utca többi részéről pedig ingyenesen volt megtekinthető a teljes felvonulás.
A 2019-ben 50. alkalommal megrendezett karneválon a korábbi évek legszebb virágos kocsiit öltöztették új és modern köntösbe. A Debrecenhez köthető témák mellett megjelent az utazás, a magyarság, az állat- és környezetvédelem, s megannyi különböző témakör, melyeket mind-mind virágokból elevenítettek meg. A kocsik dekorálásához több, mint 1 millió szál dália érkezett Hollandiából!
A felvonulás végeztével a kocsikat leparkolták egy elkerített helyszínen, ahol újból meg lehetett őket csodálni valamivel tüzetesebben. Gyönyörű alkotások születtek, csupán a 35 fokos forróság szabott gátat az élménynek.
Ha tehetitek, nézzétek meg az erről készült videómat, illetve látogassatok el Ti is augusztus 20-án a Debreceni Virágkarneválra! 🙂
Leave a Reply